100 ezer költő a változásért 2016-ban isA Michael Rothenberg, amerikai költő, performer és dalszerző által életre hívott akció, a 100 Thousand Poets for Change a világ eddigi legnagyobb költészeti eseménye.
Költők, írók, zenészek, táncosok, performerek, képzőművészek lépnek fel ezen a napon – költeményekkel, dalokkal, akciókkal a változásért. Arról a változásról van szó, amelyet egy költő, író, zenész vagy képzőművész közvetlen és tágabb környezetében műveivel előidézhet. A 100 ezer költő a változásért művészei saját szűkebb környezetük, társadalmuk, régiójuk aktuális problémáira reflektálnak, és kiállnak a legfőbb értékek, a béke, a szolidaritás, a gyengébbek, az elesettek védelme, különböző vallások, világnézetek, etnikumok békés egymás mellett élése mellett, a rasszizmus, a kirekesztés, az erőszak, a cenzúra és a környezetszennyezés ellen, a változásért. Az elmúlt évekre minden eddiginél erőteljesebben jellemző lett, hogy egy adott országban élő alkotók alig ismerik azokat az alkotótársaikat, akik egy másik, főleg egy tőlük távoli országban gondolják és teszik ugyanazt, mint ők. Ma, a világ nagy átrendeződésének korában, amikor alapvető emberi jogok kerülnek kockára, háborúból, közvetlen életveszélyből, ínségből, egyenesen a halálból menekülők tízezrei válnak hontalanná és a befogadó országok kiszolgáltatottjaivá, még inkább sorsdöntő kérdés egymás megismerése, a szolidaritás, a közösségvállalás és a közös cselekvés. Háborúk, terrortámadások, menekültáradat, gazdasági világválság, globális környezeti károk, a megfelelő egészségügyi ellátás hiánya, faj- és idegengyűlölet, a demokratikus értékek megrendülése és még hosszan sorolhatnánk a negatív politikai, gazdasági és kulturális változásokat a világban, amelynek mára már szinte egyetlen pontja sincs biztonságban. Ma nem csak a világ távoli pontjain dúlnak háborúk, Európa és a kontinens hagyományos értékei is elvesztették stabilitásukat. Szükség van tehát arra, hogy a fellépő művészek és a műveket élvező közönség a világ minden pontján egyszerre, együtt nyilvánítsák ki egymás iránti szolidaritásukat és kiállásukat egy élhető, emberi, szolidáris és békés világért. A szervezők olyan művészeket hívnak erre az eseményre, akik pár perces irodalmi műben (versben), dalban, táncban fejezik ki és osztják meg a világgal a vágyott változással kapcsolatos gondolataikat, minden ellenszolgáltatás nélkül, a köz érdekében. “Fontos, hogy tudjuk, mit akarunk, milyen változásért emeljük fel szavunk, hogy megmutassuk, a művészet képes változást létrehozni az egyénben, a közösségben és a társadalom különböző rétegeiben egyaránt” – összegzik a szervezők. A 2016-os költészeti megmozdulás Magyarországon egy jelképes helyszínen, a budapesti Városligetben lesz. A természet- és városvédők, civilek által védelmezett Liget méltó helyszín a szabad szó, az állampolgári véleménynyilvánítás híveinek, az élhető jövőt képviselő művészeti akciónak. Időpont: 2016. szeptember 24. 16–24 óra, Budapest, Városliget, George Washington szobor, a Washington sétányon Résztvevők (a lista folyamatosan frissül): Bajtai András Bárdos Deák Ágnes Bende Tamás Bíró József Borda Réka Csepcsányi Éva Damien Bonneau Debreczeny György Ferencz Mónika Gyertyános Tímea Garaczi László Hartay Csaba Hyross Ferenc Kabai Csaba Karacs Andrea Kerber Balázs Lesi Zoltán Marczinka Csaba Nagy Gabriella Nagy Márta Júlia Payer Imre Pénzes Tímea Petőcz András Puskás Dániel Sajó László Sumonyi Zoltán Szügyi Zoltán Tábor Ádám Viola Szandra Zerza Béla Zoltán A szervezők költők, írók, dalszerzők, zenészek, táncosok, performerek, képzőművészek jelentkezését várják. 2011-ben az első ízben megrendezett 100 Thousand Poets for Change a világ eddigi legnagyobb költészeti eseménye lett, minden addigi elképzelést felülmúlt. Magyarország (Budapest) a kezdetektől részt vesz a megmozdulásban. A 2011-ben a budapesti Műcsarnokban tartott első rendezvény a világ eseményeinek sorában a legnagyobb volt, 10 órán át több mint 100 művész lépett fel, a felolvasásokat és más produkciókat élő közvetítésben élvezhették az érdeklődők az interneten, és skype-on Michael Rothenberg, az esemény ötletgazdája és főszervezője is üdvözölte a magyar résztvevőket. 2012-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumban megismétlődött a “csoda”, több mint 100 fellépővel, 11 óra felolvasással és zenével. 2013-ban a Gödör Klub, 2014-ben a Szabadság tér, 2015-ben pedig újra a Gödör volt a hazigazdája az akciónak, hasonló sikerrel. Ossz meg a világgal egy verset! További információkat a 100 ezer költő a változásért Facebook-oldalán, Youtube-csatornáján találnak. A világesemény aktuális oldala itt, a világesemény archív oldala itt elérhető. A magyarországi akció archív blogoldalát itt találják. A 2015-ös felolvasás képeit a Facebookon tekinthetik meg.További részletek hamarosan.A plakát Máté Hanga és Korodi János képzőművészek munkája.
0 Comments
Leave a Reply. |