105. GRECSÓ KRISZTIÁN: ANGYALKACSINÁLÁS

Dokumentje kell, hogy legyen az embemek, ha jót akar. A gyakorlott dokumentírók már az első bejegyzés előtt nejlonba borítják az apró, kemény táblát, és frissiben bemargózzák a füzetke kockás oldalait. A kemény munka persze akkor kezdődik, amikor szétterítik a múltheti Szabadföldet, vagy Délvilágot a viaszkosvászon terítőn. Füzetüket a papiroson még egyszer eligazítják, rákönyökölnek, és írnak.
Dokumentet.
Apai nagyanyáméban azt olvastam, hogy aki a dokumentnek írója, annak szabad irkájával azt cselekedni, ami tetszik, de akinek akaródzik mellé ülni, sohasem kíván nem odavaló dolgot. Anyai nagyapám tíz éve írja, milyen az időjárás, lejegyezi mennyiért veszik a disznót, hogy lett kukoricánk.
Mindent pontosan, ahogy volt.
De hallottam már olyanról, aki nem arról írt, ami igaz. Azt beszélik például, hogy a Rozmaring utca sarkán lakó, angyalkacsináló asszony rendre elfelejtette az abortuszra megbeszélt találkát, mert mindenféle haszontalanságot vezetett dokumentjébe. Csupa lélekvesztő hamisságot. Egyetlen egyszer örökített meg valamit a való dolgokból: tévedésből tette. Ha figyelmesen olvassuk dokumentjét, észrevehetjük, annál a pontnál megtörik a valóság. Az már mese...

Grecsó Krisztián 1976-ban született Szegváron. Első verseskötete, a Vízjelek a honvágyról, 1996-ban jelent meg a Tevan Kiadó ​