113. BAZSÁNYI SÁNDOR: A SZÁJALÁS SZOMORÚSÁGA

Tíz évvel ezelőtt két félévet szeminarizáltam Nádas Péter Emlékiratok könyve című regényét. E gyakorlatok rendszeres látogatója és felszólalója volt egy diák, akinek körülményes okfejtései társait néha megnevettették – e nevetésekben szelíden és bántódás nélkül ő is részt vett –, ám ahogy az idő múlt, úgy vettem észre, a gaudiumba respektus vegyült. A diáktársaknak feltűnt – miként nekem is –, hogy Bazsányi Sándor, mert ő volt ez a fiatalember, nemcsak tekervényesen, hanem mélyen és érdekesen is gondolkodik. Az évtized eltelt. A körülményességből körültekintés, jó adag önirónia lett, a fürkésző kíváncsiság és a komoly gondolkodás megmaradt. 

Bazsányi Sándor kritikus lett – a kritika ínséges idejében. A kritikát sok minden fenyegeti, elsősorban a bizonytalanság és a relativizmus. Ha régebben az önteltség volt a veszélye, ma a meghunyászkodás. Bazsányi ezért nemcsak irodalombírálatokat ír, hanem elmélyed a kritika történetében és bölcseletében is. Számot vet az ínséges idővel. Példaképet keres és – jó távol – megtalálja Péterfy Jenő személyében. Új kritikai beszédmódot keres – reprezentáció és retorika között. Retorikus módon és a régi retorikát parodizálva kijelöl két témát, a "bőbeszédet" és a "lakhatást", és ezek köré rendezi műbírálatait. A kritika ínsége nem azt jelenti, hogy ne lennének izgalmas új magyar kritikák. Vannak, akik nem törődnek a nehézségekkel és beletrafálnak. Bazsányit a kimagyarázás és a megalapozás szenvedélye az ellentétes irányba viszi. Kerülőutat tesz és körbejár. Mérlegeli a nehézségeket. Érdemes figyelni rá. 

Radnóti Sándor 

Bazsányi Sándor 1969-ben született Miskolcon. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Esztétika Tanszékén oktat. Ez az első kötete.