19. SZÉKELY ÁKOS: VERBAFRODITA NÁSZ

A költő alapérzése, hogy nem találja rendeltetésszerű helyét, s ha egyáltalán rálelhetne is, az már nem volna ugyanaz többé. A dolgok, emberek, kapcsolatok alig kifürkészhetően többértelműek, s a maguk egyediségében, maradéktalanságában közölhetetlenek. A tájékoztató "előrejelzések" nem válnak be; helyzetünk, ha megállapodottoak látszik is, folytonosan átmeneti. Minden a szétszórt bizonytalanság állapotában van, ami – ha a magunk emberi számításait kihagyjuk a játékból – talán maga a rend, a tőlünk független(né vált) valóság tényleges rendje: "Valami nagy légitámadás után, minden törmelék, apró kis kockák, már-már szabályos rend körvonalai... Aki élt, itt most sebet kapott, összegörnyedt, szétcsapta kezét-lábát, lehasalt, é l ő v é z s u g o r o d o t t ! Győzelem és vereség egyszerre ?"

A kötet egyes darabjai az egyszerűbbtől haladnak a bonyolultabb jelentés és megformálás felé. Az első ciklus gondosan megmunkált látomásait, érzékletes tudatmetszeteit, képsorokból alakuló "egészen egyszerű kis történeteit" követi a kollázsra épülő második, majd a "Forgatható indulatok", mely még éppen felfogható a soronként haladó olvasás szabályai szerint, ami a negyedik ciklus szokatlanul színvonalas scripto-vizuális lapjain válik meghatározóvá.

A kötetcím (verbum és hermafrodita összetétele) pontosan reprezentálja Székely Ákosnak a nyelv "kétneműsítésére" tett kísérleteit, hisz a szövegek mindegyikében nagy leleménnyel próbálgatja a nyelv teherbírását, határait a szóvicctől, idézet-roncsolástól a stílusparódiáig.

Az első kötetes, Kassák-díjas költő elszánt kísérletezése egyfajta lehetséges válasz a kimondhatatlanság kihívására, a közösségbe vetettség tudomásulvétele, a kényszer tudatos vállalása: "Mindenesetre beszélnünk kell, bármily erőltetett, nem tehetünk mást."