22. VARGA VERA: TÖRTÉNET ÉS HÁTTÉR

Varga (Mária) Vera 1949-ben született Budapesten.

Érettségi után újságíró-gyakornokként dolgozott. 1971-ben az Élet és Irodalom munkatársa lett. Szociografikus riportokat, interjúkat, cikkeket, kritikákat írt.
Bölcsészdiplomájának megszerzése után, 1974-től, mint az ELTE Esztétikai Tanszékének tanársegéde filmesztétikai szemináriumokat vezetett. Filmesszéket jelentetett meg.

Később állás nélküli szabadúszóként írásaiból igyekezett megélni. Díjakat nyert filmkritika-, regény-, novella-, szociográfia-pályázaton.

1978-ban a filmgyárba került, ahol több játékfilm dramaturgja, asszisztense volt. Forgatókönyvet is írt. Kisfilmet is rendezett a Balázs Béla Stúdióban.
30 éves korában autóbalesetben meghalt.

Ez a kötet meg nem jelent írásait: abbahagyott és folyton újrakezdett naplóit (napló formájú esszéit), novelláit, filmvázlatát – különböző műfajú és aspektusú önvallomásait tartalmazza.

Írásra önmaga, a saját világa iránti heves érdeklődés és permanens krízistudata ösztönözte: "Kissé riaszt, hogy 14 éves korom óta félévenként éreztem úgy, hogy életem válságba került, de legalábbis fordulópontjához érkezett, s tennem, cselekednem kell, de azonnal, valamit, hogy valami, amiről csak halvány sejtéseim voltak legtöbbször, el ne vesszen mindörökre."

Hátramaradt – részben kidolgozatlan, félbemaradt – írásait elsősorban nem egy esztétikai, műfaji szabály- és értékrendszerhez kell viszonyítani. Igazi mértékük az önkifejezés (az ilyen módon történő önmegvalósítás) ereje, őszintesége, szuggesztivitása.

Természete, egyénisége vibrálóan eleven, összetett, ellentmondásos – izgatóan és vonzóan emberi. Szenvedélyes volt, és okos: érzelmi életének spontaneitását, anarchikus ösztönösségét egy szinte túlfejlett intellektus elemezte, kontrollálta. Tele volt vitalitással. Az értelmes boldogság állapotát törekedett megvalósítani – tartósan sikertelenül.

Kötetének egyes darabjai – "torzói" – párját ritkítóan hű személyes emberi és (áttételesen) kordokumentumok.