23. "KOVÁTS!" JELENLÉT-REVÜ

A Kovács a legmindennapibb magyar vezetéknevek egyike. Csak a budapesti telefonkönyvben több mint 4000 található belőlük. De "ts"-sel írva – Kováts – ennek elenyésző töredéke, alig 5 százaléka: ők tehát a különleges a megszokottban, a rendkívüli az általánosban. A banalitás poézise.

Az antológia az 1981-ben újra megindított Jelenlét c. egyetemi folyóirat egykori munkatársainak írásait tartalmazza. Az elnevezést, ezen a tényen túl, a bevezető esszé a következőképpen magyarázza: "A neoavantgárd utáni költészet az elveszett rendszerek újraalkotására tett kísérletet. A számtalan irányzat és líratípus többé-kevésbé összefoglalható az erőteljes szöveg- és formaközpontúság törekvésében. Olyan művekről van szó, ahol a korábban látványosan és erőteljesen felmutatott kéz- vagy márkajegy a kiművelt jelenlét-tudatnak, a személy érzelemtelien visszafogott, közegszerű megnyilvánulásainak adta át a helyét.

A többi között Kukorelly Endre rezignációja és fojtott indulatai, költészetének "törvényszerűségeket" kutató intellektualitása, sokrétű mondanivalót kifejező ironikus prózaisága; Márton Lászlónak a manierista és barokk líra témáit, formáit imitáló négysorosaiban a "nagy Negátor", a félt és várt Halál, illetve a szerelmet és életörömöt jelentő "tavaszi szólam" dialektikája; Garaczi László túlérzékenysége, önérzetes daca és "reális alternatívái", abszurd groteszkjeinek sajátos vagányhumora; Petőcz András új utakat kereső nonfiguratív költészete, amelyből" a személyiség, az ember eltűnik", s a költő maga is csupán közvetítő (médium) az öntörvényűen szerveződő szöveg és az olvasó között – ez a néhány szerző és műve is példázhatja a kötetben jelentkező alkotócsoport törekvéseit, gyűjteményének jellegét.