25. LÁBASS ENDRE: AZ ÜNNEP

A kötetben sorjázó fényképeken pesti házak láthatók. Csak házak, semmi más. De nem a fényképezőgép lencséjének személytelen objektívitásával tükrözött tárgyakként, hanem mint modellek, amelyek által a művész kifejez valamit önmagából, életéből, a világból. A ház sokatmondó, jelképes helyisége Lábass számára a pince. A használaton kívülre került régi holmik, ódon kacatok – a múlt süllyesztője, őrzője. Mint maga az egész ház, melyben "minden hely a pincéhez hasonlíthat" – ahogy a szerző írja a képekhez kapcsolódó, azokkal egyenrangú szürrealisztikus-lírai szövegében. "Valahonnan a történelmi korok egyik alsó rétegéből indulnának a tárgyak, iratok – olvassuk a szövegben –, és évtizedek, századok alatt a felszínre törnek, mígnem egy este valaki foszlott kosárban kihurcolja a kapu elé, majd sietve visszavonul, hogy inkognitóját tökéletesen megőrizze. Szégyenlősen letakarta egy perzsaszőnyeggel családja múltját, legyen az dicső vagy átkos, és a nagy kaput döngve bezárva maga mögött, visszaoson emeleti lakásába, ahol egész életén át küzd a pincékből rátörő múlt ellen."