32. HEKERLE LÁSZLÓ: A NINCSTELENSÉG ELŐTT

Egy szépen bontakozó pálya ívét törte meg a halál: Hekerle Lászlót nagyon korán, harmincéves korában érte utol.

Kritikus volt, vagy műfordító inkább? Esszéista vagy irodalomszervező? Akik ismereték, tudják: ez is, az is benne rejlett, s az irodalom ügye – azon belül is a posztmodern törekvések támogatása – fontosabb volt neki, mint a saját publikációs lehetőségeinek kiaknázása. Így adódhatott, hogy irodalmi lapok, folyóiratok hasábjain nevével ritkábban találkozunk, mint hasonló korú kritikustársaiéval, kevesebbet közölt, mint amennyire képességeiből telt volna. "Helyette" szervezett, bemutatott, vitát vezetett, felszólalt. Tudását úgy tárgyiasította, ahogyan azt éppen szükségesnek látta, nyitott volt, könnyen tudott kapcsolatot termteni, saját személyét bölcsen háttérben tartva inkább nemzedéktársainak érvényesülésével, irodalomba integrálódásával törődött. Alighanem ennek köszönhette népszerűségét. Egy nemzedék érezte őt magáénak.

A kötetben tanulmányai, kritikusi működésének termékeny vitákra alkalmat adó dokumentumai mellett töredékek, vázlatok, naplórészletek, novellakísérletek – és a lényét idéző fényképek – teszik teljessé Hekerle László portréját azok előtt is, akik személyesen nem ismerhették.