36. RADNÓTI SÁNDOR: MI AZ, HOGY BESZÉLGETÉS?

Mesélik, hogy Alfred Kerr, a század eleji neves német kritikus, akinek heti sorozata volt valamelyik nagy berlini lapban, egész kolumnát szentelt Richard Strauss Saloméjának. A következő évben gyengébb Strauss-művet mutattak be, s a kritika ezúttal állítólag egyetlen mondat volt, az is egy idézet, a Salome kissé megváltoztatott első mondata: "Mily szép volt Salom királylány tánca az előző évadban!" Nos ennek a fajta áldásos kritikusi fesztelenségnek még csak nyomát sem lelhetni ebben a kritikakötetben, hiszen szerzőjének nem volt módja megtalálni (ez azt is jelenti: megválasztani, magához szoktatni, felépíteni) a maga közönségét, nem volt módja például érthetően, kritikusi gesztusként hallgatni valamiről, másrészt pedig újra és újra be kellett vezetnie és mutatnia az ismeretlen olvasónak kritikusi szempontjait, s ez bizony nehézkessé teszi a műbírálatot, bölcseleti súlyokat aggat rá. Megemlítem továbbá, hogy ez a gyűjtemény nem egy irodalmi irányzatot követ kritikáival. Ezt sem érdemként mondom, hiszen tudni való, hogy a legnagyobb kritikusi teljesítmények szabad, elkötelezett irányválasztások nyilvánosságának klímájában jönnek létre. Ha vannak, ha létrejöhetnek jól artikulált irodalmi irányok, s ha azok találkoznak a kritikus világlátásával. Mindennek híján – erényt próbálva csinálni a muszájból – megkíséreltem a sokszor nem is kicsiny távolságot, mely egy-egy műalkotás vagy életmű hagyományaitól és világlátásától elválasztott, feszültségként hasznosítani abban a beszélgetésben, amelyet folytattam vele. Arra gondoltam, hogy a nem ideologikus kritikának leget harmadik lehetősége az eszmék nélküli, hajlékony bírálat és az azonosuló, a mű eszméjéhez emfatikusan odahajló (vagy a művet saját eszméjéhez hajlító) kritikai monológ között. Párhuzamos művészetbölcseleti vizsgálódásaim megerősítettek ebben, hiszen minden régi mű létformája párbeszéd két világ – a miénk és az övék – között. Annak a kritikaírásnak, melyet művelek, feladata, hogy virtuális közösséget toborozzon egy-egy műnek, annak tudatában, hogy ugyanazzal másfajta párbeszédek is folytathatók; igénye ugyanakkor, hogy határozott javaslatot tegyen az értelmezés, a befogadás, a beszélgetés egy módjára. Tizenhárom év két tucat bírálatát ezzel ajánlom az ismeretlen olvasónak.