88. SALAMON ANDRÁS: A KUTYÁK NEM FELEJTENEK

"Nagyon tud a pasi rizsázni. Nem is az, hogy perfekt újmagyar hanem hogy egyszer csak meghallod a mély szívzűrt, és a figura belső izéje kitárul, de a nyelven át, bazmeg, mert a nyelvhasználati fmomságok révén megpendít egy húrt benned, ami egyébként elérhetetlen, és akkor ehhez hozzájön még valami szövegalatti, mögöttes zene, de annyira szép, hogy nem is nagyon lehet beszélni róla. Ott- bödönöl valami, amit jobb helyeken költészetnek hívnak, mert nem tudnak mit mondani rá. 

Részvét. Hát ez se elég, nagyon lefordítja a csodát. A Sali nyelvtehetség, ami ritka, mint mikor a térre lejön egy csávó, és elkezd dekázni, és a lábához ragad a labda, és nem akar leesni, mert ahogy hozzányúl, az már jó, a labdának is jó, pörög, élvezi még a labda is, hogy micsinálnak vele! És akkor a többi csak néz, nem hisz a szemének, hát ez eddig nem is focizott, messziről látszik rajta, és akkor fogja magát, és itt helybe feltalálja nekünk a labdarúgást, nem is nekünk, csak úgy saját magának, azt se tudja, miért. Az benne a legjobb. A Salamon filmrendező akar lenni (a hülye). Pedig író. Ezt onnan is lehet tudni, hogy az eredetileg filmforgatókönyv-alapnak írt mondataiba nem lehet belenyúlkálni, akkor dől az egész hóbelevanc. És kevés szövegnek van szíve, a szó mindkét értelmében, hogy szíve is van, de meg a helyén is van, szóval tao, kész. Van. Mintha varázsolna. Belevarázsolja magát a legárvábba, ezeket szereti a Sali, a legárvábba képzeli magát és ott van. Beüregeli magát a más magányába, hogy az övé legyen. Jobb ez, mint egy magyar film alapja, ötszázszor jobb annál, veszélyesen több. Él ez a csaj, nincsen mit hozzátenni, vagy ez a közröhej rendőr, hát a legmagasabb fokozat..." 

Kornis Mihály 

Salamon András 1956-ban született Budapesten. Ez az első könyve.