Fehér Renátó titkos naplója

„Kiderül, hogy csütörtökig egyedül a szobában, utána meg Magdival, igazi szuperbiztonsági játék a lelepleződés ellen, amit csak egy balek tudna elrontani. Ha nem épp a titkos naplót írnám, azt hihetném, Ádám nem bízik bennem.”​

Kedd (augusztus 27.)

„Tüntetés a csendes és nyugodt Szigligetért” (Péczely Dóra, Szigligeti titkos napló, 2011)

Kórházi karszalagot húznak a kezemre az irodában, mihelyt megérkezem. Hosszú évek óta ez az első fesztiválkarszalagom.
  
Kiderül, hogy csütörtökig egyedül a szobában, utána meg Magdival, igazi szuperbiztonsági játék a lelepleződés ellen, amit csak egy balek tudna elrontani. Ha nem épp a titkos naplót írnám, azt hihetném, Ádám nem bízik bennem.

Ez a mostani a 25. JAK-tábor, és az első, amikor a kortárs irodalom állami felügyelet alatt veszi a dohányt. A Nemzeti Dohánybolt egészségtelenül sokszor lesz beszélgetés és vicc tárgya. Noha én június 30-a óta nem gyújtottam rá, mégis őröl a kérdések legnagyobbika: mi is az igazi kollaboráció? Ha nem veszek cigit, akkor hivatkozási, propaganda alany leszek, mondván beteljesül a cél: a nép leszok. Vagy válasszam a másik utat és bagózzak rá? Mondván: Leszokni, ezeknek? Ám akkor az egész dohánykoncessziót legitimálom, ráadásul talán épp protekciós haveroknak leszek üzletfele. A kérdést megint elnapolom. Az lesz az igazi demokrácia, ha megjelennek majd a nemzetiségi dohányboltok – hangzik el még a naiv utópia Szarka Karcsitól. 

Szigliget persze megint tőlünk retteg. Résnyire húzott szemmel néznek rám a söröző helyi erők a kisboltnál, amikor lecuccolás után vízért megyek. Ők már tegnap éjjel farkasüvöltésre ébredtek. Demszky meséli el az új könyvében a sztorit, amit Sziámitól hallott: tudniillik Tarlós még óbudai polgármester, de már független korában, a Sziget körüli napokban, éjszaka hívta Sziámit telefonon. „Péter családja alszik már. A vonal másik végén Tarlós István, aki azt kifogásolja, hogy nagyon erős a Szigetről érkező zaj. Már több telefonhívást kapott, a lakók tiltakoznak. Szerinte azonnal ki kell menni a szigetre rendet tenni. Sziámi meg elcsigázottan válaszol: – A fesztivál még el sem kezdődött, kapcsold ki a telefonodat, és feküdj le, aludd ki magad, Pista... A másik oldalon döbbent csend...” Mondjuk a szigligetiek legalább szeretetreméltóak. 

A cukrászda amúgy a szigligeti szerver, a szigligeti csakra, az epicentrum. Ez persze közhely, de ha naplóíró az ember, akkor mindez feltöltődik tartalommal. Itt halljuk, hogy k. kabai performansza ismeretlen okok miatt elmarad, ehelyett aztán Lóri-hasonmásversenyt hirdetünk meg ugyanitt. Akkor még nem tudom, hogy Jürgen Rooste, az észtek nagy költője lesz majd az egyetlen jelentkező, néhány óra múlva. Turi Marci is itt meséli el, hogy a Tudósok zenekart az MDF anno meghívta nagygyűlésre játszani, mert nem értették a Dávid Ibolya titkos élete című lemez valódi üzenetét. Eztán már el is képzelem, ahogy Boross Péter a maga katonaiskolás, főpincéres modorában felkonferálná drMáriást. Innen látom azt is, hogy Kemény István, érkezése után másfél órával, zavartan hátra tekintgetve, gyalog, szaladva hagyja el a kastélyt, indul a főút felé. Ilyen durva volt a szeminárium? – kérdezem Zsófit, aki megnyugtat: Apa így ír verset. Kifutni innen, mint bölcsnek hitt, öreg férfiak. 

Később a visszatérő Istvánnak panaszkodunk, hogy a kastélyban csak éjfélig árulnak piát. Ja, árulnak egyáltalán? – kérdezi ő, első nap megásva ezzel a generációs szakadékot. 

Ádám az elnöki megnyitóban azt mondja, hogy egy házibulin vagyunk. Ez legalább jó hír, ha már úgyis olyan borongós minden. Nagyon tisztelem Ádám és Juci munkabírását, figyelmét. Augusztus elején konferenciát rendeztük Térnyitás címmel Velencén, fiatalok, egyetemisták beszéltek saját szakterületük kapcsán felmerülő társadalmi kérdésekről, feszültségekről – Ádám kultúráról és kultúrafinanszírozásról adott elő, övé volt az egyik legmélyebb, legalaposabb és leggyakorlatiasabb felszólalás. Az elnöki megnyitó is ilyesmire fókuszál. A végén egy izlandi képeslapot lobogtat nekünk, és bár magamban hallom csak, de mintha Dunajcsik Matyi hahotájával telne meg az Alkotóház. 

A Hímzőkör estjén (akik mint megtudom, nem pályáznak népi irodalmi vonalon) Czinki Feri kérdezi Tóth Kingáékat, akik csajos egyperceseket olvasnak egymásról, Házibuli témakörben. Az jut eszembe: hogy zajlott volna ugyanez a játék egy Telep-felolvasáson. 

A Tárna csoport kiállítótermi estje a bányavilágot emlegeti, eszembe jut Fekete Ricsi (leánykori nevén: Király Odett) új, készülő Pepita munkacímű kötete, ami elvileg ősszel jön ki. Noha láttam már az anyagot február körül, de így sem akarnám elmulasztani. 

Egyébként Tóth Kingával két éve itt találkoztunk először. Örülök, hogy pörög körülötte az irodalmi biznisz. Benne valahogy nincs semmi nárcisztikus, semmi harsány – azért ez itt kevesek érdeme. Hajrá Vas megye! Hajrá Kinga! 

Tárnáék után Jürgen Rooste-val folytatódik a zajzene. Elsőre azt tippelném, hogy biztosan Áfra kapta az ő verseit, aztán kiderül – nagy megdöbbenésemre – hogy Tolvaj Zoli. „A részeg észtek okkal részegek” – bugyog fel a nevetés Zoliból, aztán kiront a teraszra sörözni. Kétszer jön még vissza az est alatt, mindkétszer a saját neve elhangzása csalja be: Tolvaj Szultán. Az este folyamán Carolinával beszélgetni, Kaurral pingpongozni, Jürgennel még koccintani tudok. 

Később Hevesi Jucival a lépcsőre telepszünk és beszélgetünk György Péter és Vári Gyuri ismeretlen, ifjúkori költészetéről. 

Adjátok vissza a kanapéinkat! – kiáltjuk bele a wass alberti bonmot Szőcs Petrával a könyvtár csendjébe, és megiszunk még pár borra sört. 

Reggel 6 van már, amikor Carment nagylelkűen befogadom a vihar elől. Ő mindezt azzal hálálja meg, hogy leleplezi a laptopomat. Beismerő vallomás. 

Későn ébredek. A legfontosabb étkezés egyelőre idén is elmarad.