SZEGŐ JÁNOS TITKOS NAPLÓJA

A költők párban járnak.

Szilasi László – Turi Timi szíves közlése a badacsonytördemici vasútállomáson. 

A naplóírók pedig néha pórul.
​
E sorok írójának reakciója félúton a vasútállomás és az Alkotóház között. 

1.Kedd 
Szóval én legyek az Urfi? – szegőzöm vissza a hallgatag kérdést a vonal végén lélekben szivarozó Balogh Endrének. Igen – válaszolja csuklós hangján. 
De vajon mire gondol? Urfi Péter megkapó bájára, pallérozott bírálatainak rugalmas argumentációjára? enyhén sunnyogó vigyorára? vagy arra, hogy Urfi nappal pizsamában jár-kel, éjjel pedig ruhában vigyorog át a kulcslyukon a JAK egyre nagyobb kishercege? Szexi és vicces – e kettőt kellett tavaly Urfinak produkálnia. 
Az egyik túl könnyen megy, a másik annál nehezebben.

De hogy jövök én ide, hogy Naplót írjak? 
Autóval. Lóránd Zsófi vezet, mellette barátja Stevó, aki dalmát anyától és montenegrói apától született Jugoszláviába, Zágrábban lakik, Ljubjanában jár egyetemre, Budapesten él a szerelme, és Pozsonyban kutatja a doktoriját. Eszményi monarchia az anyósülésen. Hátul Turi Timi ül. Vári Gyurinak Pesten kell oknyomoznia. Úgy tudtam Schmuck Andor iróniájáról ír legközelebb, de mint kiderül a szálak ezúttal a SÍP utcába vezetnek, és ha már SÍP, akkor mondhatni stílben, hogy a Mazsihisz körül megfújt és kiDOBott DOHÁNY nyomába ered.

Az út jól telik, egyszer tévedünk el, egyszer ebédelünk Almádiba, harmadjára megtaláljuk Füreden a Vaszary-múzeumot, és 50 forint árrés képződését fedezem fel a Tagore sétány főtt kukoricái között.

Be se lépek az Alkotóházba, és szerintem már a konyhásnénik is tudják, hogy én írom a titkos naplót. Vagy a Titkos Napló ír engem? 

Földszinti, úgy nevezett tolmácsszobát kapok. A földszint szinte alagsor. Sebaj, legalább majd mélyen alszom. A Pingpongterem és a konyha tőszomszédságában. Szobatársam a szolgálati lakásban Nemes Z. Márió; én kérettem magunkat össze a tavalyi szép emlékek után. Tavaly vagy NZM horkolt hangosabban az én rémálombeszédemnél vagy fordítva, de lényegében nem zavartuk egymást. Talán a tolmácsszobába minden fordítva lesz.

(Exkurzus: Szerda, 11:40. Lóránd Zsófi dalmát fügével kínál. Kedves, sőt édes mozdulatára furcsán reagálok, félek ugyanis a fügétől. Amely, ha csak nem keverem egy másik gyümölccsel már kétszer is megszúrt és kiszúrt velem, egyszer Charlottenburgban (oh, berlini sznobéria), egyszer pedig Görögországban. Ezt senki se hiszi el. Azt se, hogy nem én nem írom a titkosnaplót.( Ez ugye a kettős tagadás?) Próbálom Lilire és Vendel bácsira terelni a gyanút, nomeg Gerőcs Péterre, aki gyanú felett gyanús.)

És akkor folytassuk a cukrászdánál, ahol hiányokat látok első blikkre. Se Bajtai, se Tolvaj. Nélkülük nehéz lesz viccesnek és szexinek lennem. Orcsik Roland azonban rögvest segítségemre siet legott, és feldob egy 30 kilós Symposion-lapszámot. Az ilyen méretű folyóiratokhoz erő kell, ez nem is folyó, hanem víztározó, így hát Márió erejére van szükség. Ő nyitja meg illetve ki a Tolnai-számot. Itt van Virág Gábor is, de aztán helyébe Aaron Blum lép. Török Zoli valahol biciklizik.

Balogh Endre új imidzsét este fedezem fel: póló, rövidnadrág, sehol ing vagy zakó, később még a saruját is leveszi előttünk. Nem kétség: ő lett az emberek elnöke. 

2. Szerda 
Kukorelly Endre mindenkit arra biztat, hogy ne mórikálja magát, legalább naplóírás közben. Ez – gondolom én – a titkosnaplókra még inkább vonatkozik, csakhogy ezek a titkosnaplók lesznek aztán a legnyilvánosabbak. Bandi se mórikálja magát vagy talán nagyon is azt teszi, kitudja, mindenesetre vele senki se ért egyet a tanáros beszélgetésen, ő előbb szintén így tesz („Totál az ellenkezőjét forszírozom”), aztán hevesen bólogat. („Éppen így föst a dolog”.) Bandi szerint már az anyaméhbe eldőlnek ezek a kulturális dolgok. Tamás Zsuzsa maga elé mosolyog. Az első este utolsó programja A vörös postakocsi begördülése. Gerliczky András gasztrótrúvájában Zeke Gyula legínycsiklandozóbb fűszereit fedezem fel. Nomeg azt, hogy megéheztem szerfelett. (De akkor miért nincs szeralatt?) Megnyílt a Dante Café paradicsomi pokla. P. Horváth falstaffi Vergiliusként dől a villanykapcsolónak. Villanyleó percenként gyakorlatilag. Mindenkinek megvan a maga Keresztesije, az övé csütörtöki érkezést mondott egyelőre.

De hát már szerda van. Délelőtt az arborétumban sétálok, szóval kóválygok. (Az létezik, hogy eleddig sohase írtam le a kóvályog szót?) 

Az esti beszélgetésen, ahol Krusovszkyról és Sopotnikról van szó, sajnos nem tudok ott lenni. Vári Gyuri elé kimegyek Tördemicre, már két napja nem láttam egyetlen vonatot se.

Appendixek:

Kele Fodor Ákos középkori kínzásokról, kínhalálokról olyan szívesen és önfeledten beszél, mint Petőcz András Szenczi Molnár Albert Cubusáról. Karó, kerék, zsigerelés – és felcsillan Ákos szeme.

A megittasodott Gerőcs Péter pingpongjátékát számolni is nehéz, szemmel követni pedig lehetetlen. És még így is megver majd.

ÖREGSZIK A MAGYAR IRODALOM. HATÁROZOTTAN. A TELEP VOLTAKÉPPEN MÁR IRODALOMTÖRTÉNET. (LÁSD MÉG: AZ ELTŰNT DUNAJCSIK NYOMÁBAN.) MOST MÉG KEDDEN CSAK NEMES Z. MÁRIÓ A KÜLÖNÖS HÍRMONDÓ. A KÖRHINTA IS RENGETEGET ÖREGEDETT, JAVASLOM, HOGY KEMÉNY LILI KAPÁSBÓL TISZTELETBELI JAK-TAG LEGYEN. ÍROM EZT MÉG SZERDÁN, DE AZTÁN KELE FODOR ÁKOS ÉLŐBEN RÖGTÖNÖZVE MEGELŐZ A KÖZGYŰLÉSEN. ÍGY TEHÁT ÚJ SLUSSZPOÉN KELLENE A NAP ÉS A LAP VÉGÉRE. DE MOST EGY SE JUT ESZEMBE. HÁROM PONT.

VALAKI MEGFÚJTA MÁRIS A DEZODOROM FELÉT. 
NA, DE EZ LÉNYEGTELEN, AKCIDENTÁLIS MONDANÁ ERRE A MÁR NEM IFJÚ, HANEM LUKÁCSISTA LUKÁCS GYÖRGY. MÁR HOLNAP VAN, DE MÉG A TEGNAPNÁL TARTOK MA. MERTHOGY ITT A KASTÉLYBAN (KAFKAI ALLÚZIÓK) AMENNYIRE EGYBEN VAN A TÉR, OLYAN ZÓNA EZ, AMELYET EL SE HAGYUNK, VAN AKI AZ EMELETRE SE MÁSZIK FEL, SZÓVAL AMENNYIRE AZONOS A TÉR, ANNYIRA FURCS-BIZARR, A HOLMIBA ÚGY ÍRNÁM: SZUBVERZÍV AZ IDŐ. 
Össze-vissza múlik, de nem telik. 

ÉJJEL AZ EREDET MINTÁJÁRA MEGPRÓBÁLOK RÁCSATLAKOZNI MÁRIÓ ÁLMÁRA, DE AZTÁN FELÉBREDEK MÉG AZ ELSŐ SZINTEN, NEM MÁSRA, MINT MÁRIÓRA, AKI FÉLIG ÉBRÉBEN, FÉLIG ÁLMÁBAN ÉS FÉLIG MEZTELENÜL IGYEKSZIK KIJUTNI SZOCPOLOS SZOBÁNKBÓL. VISSZA MÁR ÚGY RONT, MINT A TERMINÁTOR VAGY MINT A ROBOTZSARU. 

3.Csütörtök 
Balogh Endre el nevez Bélának. Lelke rajta. 

A paradicsomleves betűtésztájából igyekszem kiolvasni a megírandó naplót. Lehet, hogy kár volt ráharapnom? Turi Timi, akire egész egyszerűen nem lehet haragudni, a rosszabbnál rosszabb poénoknál rátoldja mindig, miután dermedt csend a válasz hogy mondaná a Szegő, és ekkor legalább nevet az ő hálás közönsége.

Orcsik szerdától kezdve a nyomomban liheg. Vagy a nyakamba? Vagy a képzavar az éppen kapóra jön? Azt szajkózza, hogy én írom a titkosnaplót. Ugyan már Öreg, de attól tartok annyira vagyok hiteles, mint egy hitelintézet. Ha mindenki bedobja a nevemet a kalapba, még a végén csődbe megy a JAK. Lehet, hogy nem tudok blöffölni? És a kritikák, az esszék? Szerencsére nem tudom ki írja a másik naplót, már abba se vagyok biztos, hogy ezt én írom. De azért tippelek egyet, love me gender, love me true, hölgy az illető, aki szerintem nem más, mint Csobánka Zsuzsa. Szegő! Akkor is Zsuzsi nevét olvasd fel, hogyha nem ő a másik naplókupec, hanem a …, és ide direkt nem írok nevet, mert megvárom ki lesz. (Menyhért Anna.)

A mini-Debrecen (Szkohlion, avagy becézve a szkolisok) és a mini Nyíregyháza után asztalt bont a mini Szeged is. S ha már asztal, akkor Szilasi, aki szerdán kezdte el asztalfoglaló előadássorozatában az Opus Magnumokra építő kánonintarzia módszeres és szellemes szétkalapálását. (A kalapálás mint alapállás: mondaná a Turi.) Megjön Németh Zoli is, de ő először a pingpongasztalt igyekszik beszakítani. Szerva itt, Kele ott. (Mondaná a Szegő, mondaná a Turi.) Reményi Jóska, mint egy ideális keresztapa lapogatja a vállam, én az előttünk elsuhanó lányokat megszólítom egy italra, Jóska pedig fizet.

Márió és Harcos beszélget ezen az estén egyszerre Marno Jánossal, és Marno Jánosról. De közben magukról és magukkal is. Visszafogott disputa, melyben minden szónak helye van. (Ez beszélgetéseknél nem hátrány.), és amelyen a hallgatónak is figyelnie kell, és ha figyel, akkor az intellektuális téten túl, valami mást is felfedez: a beszélgetők közötti pillanatnyi viszonyokat. Mintha a falon szerteomló ellenfény segítségével olvasnánk Marnót. Vári Gyuri beszélgetése a Műhely-csoporttal olyan mint egy diszkréten reprezentált workshop, szöveggondolkodás. És Nini, én se értettem, hogy mi az a Tenkes. A tértivevényről nem is beszélve!

Csobánka Zsuzsa és Pál Dániel Levente olyan meghitt nyugalomban ül a könyvtárszoba egyik kanapéján egész este, mintha otthon tévéznének. Csak egy kefir hiányzik Dani kezéből, és mínusz egy manusz, valamint itt, ellentétben a képdobozzal általában jó a műsor. 

Vagy jó, vagy formabontó.

Naplóm nem igazán tartja az időrendet, ami nem csoda, ugyanis ezt az egészet szombaton írom, 12 óra 51 percet mutat az óra, ready made a szöveg, de én már teljesen kész vagyok. Egy ideje azzal terelem a gyanút, hogy nem megyek be a programokra, de az is gyanús sokaknak. Szóval a programok: Szilasi 3 előadásában olyanmódon tömöríti az irodalomtörténet, a kritikai gondolkodás és a szövegörömök szövevényes ügyeit, hogy az egyszerűen gyönyörű. De tényleg. A tematikus beszélgetések akkor lesznek izgalmasak, hogyha zárójelbe kerül a protokoll. A tanárosnál a vita ott volt, hogy mit tehet a tanár, mit tehet az író ebben az egész helyzetben, az újságírósnál az volt az újság, hogy para-e sajtómunkásnak lenni, tudnak e mellette érdemben dolgozni, amellett, hogy a zsurnalizmus se érdemtelen, sőt; és hogy meddig szavatolhatunk saját teljesítményünk biztonságáért, vedd úgy a kontextusért. A szerkesztősnél (Vezette Ivicz. Jól.) akkor lendültünk be, amikor a panaszkultúra reflexe és a kurvaszar valós helyzet tényálladéka ellenére, illetve azzal együtt, belecsaptunk a kiadós lecsóba az agilis közönséggel és a felelős szerkesztőkkel. A copy wrightereknél az tűnt fel, hogy mennyire máshogy tekintenek ők erre az egész nyelvi-szóművészeti hóbelevancra, miközben imponál nekik is ez az értelmiségi-literátori öncsiklandozás. Hiányom egyedül a műfordítóknál volt, valahogy kevés volt az idő, és túl sok a kérdés. És ehhez a szakadt naphoz, naplószakadáshoz is társuljon egy-két appendix:

A teraszon a szerb-horvát nyelv valóságos világnyelvként operál, fűszerezve egy kis szlovákkal. Grendel Lajos, Stevó és Bozsik beszélgetnek ezen az utolérhetetlen nyelven, amit Gyukics és Rácz Péter, legalább beszélőnevekkel próbálnak utolérni. Mire már én is majdnem beszélek szerb-horvátul Dénes teljes joggal int csendre hátul. „No polszka” – üvöltöm miközben bent felolvasnak éppen.

Ja, és Borsik Miki papucsát, pontosabban eme papucs szeriális csattogását bele kellene illeszteni egy idelábatlankodó lábjegyzetbe legalább.(Mondaná a Turi, mondaná a Szegő.)

4. Péntek 
De még ha lehet csütörtököt mondok. Ezen a napon kezdek el fáradni, barátkozok össze egy dömperrel Varga Marci révén, ennek még narratológiai és éntörténeti jelentősége ekkor még nem tudott, és ezen a napon érkezik meg Keresztesi, aki egyszerűen nem öregszik. De jönnek még többen is, akik amúgy alapjakok: Bedecs Laci már valóságos bolgárpolgár. Dunajcsikot megelőzi a híre, péntek délután érkezik. De ne legyen még délután, legyen még éjjel. A meghívott lemezlovassal, Deák Dani barátommal, Pénzes Olivérék nem tudnak kiegyezni. Végre egy kis botrány, mondhatnánk Gobbi Hildaként a Mágnás Miskából, de nem vagyunk mi Gobbi Hildák, és a botrány is elmarad. A forradalmi DJ elkezd dolgozni serényen, Danit mint Fanka Delit a verőcei Magyarszigetről menekítem ki biztos ami biztos a hátsó bejáraton. Marczinka Csaba fedez minket.

Péntek délelőtt kirándulunk egyet. Németh Gábor autójában Szilasi Lacival és Vári Gyuriékkal (bár írhattam volna azt is, hogy Turi Timiékkel) meglátogatjuk Nemesgulácson Sándor Ivánékat. Délutánra a már említett régi új vendégek mellett, vesd össze: Dunajcsikot régi arcként üdvözlik a konyhán, megérkezik a borús idő is. Őszi szonáta vagy valami hasonló. A péntek esti showtime mindig a JAK-füzeteké. Előbb az új világirodalmi kötetről esik szó, miközben esik az eső is. Dénes a rá jellemző fejmozdulattal hangsúlyozza, hogy mennyire érdekes ez a regény, Gaborják Ádám, aki lassan az összes kurrens testelméletet magára tetoválta, tágítja a kontextust. Kele Fodor Ákos új kötetét Petőcz András óriásmonológja vezeti be. Közben mennydörög, villámlik. Deák Botond még fellépés előtt kimegy elázni. A B-betűs szerkesztőpáros - Berta-Benedek lexikonszócikk lesz egy nap, nevüket tehát lehet egy napon említeni - beszélget barátságosan a bemutatón, Botond borítja fel a szerepeket és beugrik mint moderátor is. 

Nyáron a leglúzerebb megfázni, ez nekem idén is összejön. Későeste hűtőfürdővel próbálom orvosolni a bajt, sajnos lemaradok a kötetbemutató további bonyodalmairól és boldogságairól. A szövegtacskónál megyek ki, és a prímszámoknál térek vissza. Az égen azt hiszem, hogy hullócsillagot látok, vagy valami olyasmit, hogy felhőket fúj el a csillagos szél, de kiderül, hogy a fényjelenség a keszthelyi diszkóval hozható összefüggésbe. Világosítanak fel.

5. Szombat 
Ez a nap éjfél után egy perccel indul. Mármint metaforikusan vagy mi a túró. Ugyanis megszülettem. Ezzel az augusztus 28-cal egész iskolás koromban megjártam, jóformán sohse volt igazi zsúrom, az utolsó augusztusi napokban minden osztálytársam és barátom nyaralt még valamerre. Vagy erre tudtak mindig hivatkozni? Mindegyis végeredményben, mert ezek a szigligeti születésnapok kamatostul kárpótolnak, korábbi kínos-keserű, kellemetlen képződményeket köszörülnek ki. Belejöttem ebbe az alliterálásba. Éjfélkor az ebédlőben, amely egy érettségi bankett kulisszájává alakul estére, dumálok Grendel Lajossal és Keresztesi Jóskával, hogy vajon a legendás Panenka-gólt, 1976 EB-döntő, mint az közismert, lehet-e dekonstruálni külön cseh-gólra, és szlovák-gólra. Mire odajön Gerőcs és mindenáron asztaliteniszezni akar velem. Ráripakodok, hogy majd megyek, de vegye már észre, hogy Grendellel beszélgetek a csehszlovák identitásról és a nyesett tizenegyesekről. Karafiáth közben elsuhan és benéz. Aztán Bedecs Laci kérlel, ugyan játsszak már egy kicsit a Gerőcs-csel. Elindulok és baromi boldog leszek, no nem a gondolattól, hogy Péter kiszervál majd, hanem a látványtól, amelyhez nehezen társulnak szavak. Ide most hallgatásalakzatok kellenének. Ott vagytok vagy kétszázötvenezren a pingpong-asztal körül. Kapok ajándékot is, egy dömpert. Egyes számú tárgyi bizonyíték az én különbejáratú teherszállítmányozási eszközöm. Borbély Szilárd, aki korai fekvő ébren marad, Kéri Piroska pedig emiatt ébred fel. Ja, és ha minden igaz a dömpert Pál Dániel Levente lízingelte, ez külön öröm.

És innentől foltszerűen dömperegnek az események. Náthaügyileg egyre rosszabbul érzem magam, egyfajta fátyolon át érzékelem az embereket. Alig bírok megszólalni. Ilyenkor merhetek, vagy merhetnék már hallgatni is, nem kell félni folyamatosan, amúgy is alig bírok már megszólalni. Azért még vitatkozok egy intenzívet Gerőccsel az elitirodalomról, és az irodalom hatóköri tágíthatóságának morális és kritikai lehetőségeiről. A vita nem akar eldőlni, ellentétben velem. Éjjel félálomban forgolódok, a naplónak alig egyötöde van kész, és az is olyan, amilyen. Ha már ennél a résznél tartok, akkor megnyugodhatok, mert már ennél a résznél tartok. Ugyebár a titkosnaplókban az a pláne, a mellett, hogy eredetien viccesek és kalandokról mesélnek, az lenne, hogy titkosak. Mint a Poirot vagy a Miss Marple, ahol a végén áll össze a kép, hogy a komornyik a gyilkos. Na, engem már az eleje óta sejt mindenki. (You are right Karafiáth!) Így hát olyan ez a napló mint a Columbo, az elejétől tudni, hogy ki az elkövető. 

Szombatra mindig beköltözik a melankólia is. Beszökik az ősz, vagy mi a szösz. Fáradt tekintetek tükröződnek a zöldségleves egészségesen zsíros felületén. 

A közgyűlés érdemi döntés és érdemi konfliktus nélkül zajlik. Balogh Endre felöltözött. Azért az kiderül, hogy Berta Ádám űrlap és állandó szöveg alapján ajánlja a leendő JAK-tagokat. A színházas beszélgetés és a lángos között ülök a szobámban. Sajnos egyikről se tudok még és már beszámolni, de azért vannak tippjeim. (És evett már valaki krumplis-lángost késsel és villával?)

Balogh Endre figyelmeztet, hogy ne legyek hosszú. Általában, ha megijedek attól, hogy egy szöveget képtelen vagyok megírni, akkor pánikomban túlírom magam. Lassan zárni kellene. Leszállni. Orcsik Roland is figyelmeztetett valamire: vigyázzak az őszinteséggel, a veszélyes kitárulkozással. Roland, kár hogy nem vagy itt, akkor meg persze minek szólítalak meg?, mert ebben van valami. Nehéz műfaj az írás, már úgy komolyan véve. Amennyire vártam ezt a lehetőséget, hogy naplót írhassak, annyira féltem is tőle. Szorongtam. 10 viccemből, jó, ha 4-5 jó. (Vagy kettő-három? És a többit mondaná a Szegő, mondja a Turi?) Remélem nem a másik öttel írtam tele ezeket a lapokat. 

Ja, és a dömperben van még egy szabad hely, valakit szívesen hazafuharozok.

forrás: prae.hu