|
Szerda
Pár nappal a tábor előtt szervezési horrorsztorikkal ijesztgetem Nagy Katát, puszta emberi jóindulatból. Ez lesz a tizedik táborom, voltam már a JAK-ban titkár, szerző, közmunkás. Igen, ebben a sorrendben. Éppen azon morfondírozom, hogy csak titkos naplót ne kelljen írnom soha, sem színészkedésben, sem titoktartásban, sem ismerkedésben nem vagyok a helyzet magaslatán, amikor rám ír Kata: Márti, szeretnélek megkérni valamire... Bűntudatból elvállalom – végül is én riasztgattam először.
0 Comments
Augusztus 29., szerda
Vonattal jövünk Bodrogi Csongorral, 8-kor indul a Déliből. Csongor Szvoren Edinát olvas a kritikaszemináriumra készülvén, én az Élet és Irodalmat. Nézem Szvoren Edina kötetét, Verseim a címe. Lapozgatom, vajon mi lehet benne? Persze hogy novellák, állítólag nem is rosszak. Hétfő
„Lehet így is, meg lehet úgy is" – ezzel a tételmondattal indul számomra a táborozás, Anditól hangzik el a vonaton, és közfelkiáltással a nap mondatává választjuk. Valahogy így állok a JAK-táborhoz én is, még sose voltam, vagyis három éve Balatonszemesen igen, de abból csak annyira emlékszem, hogy plátói szerelembe estem Mészöly Ági akkor tizennyolc éves fiával, és Ági fejét látva egész este azon imádkoztam magamban, hogy ne feltételezzen rólam konkrét liliomtiprási terveket. Az is megmaradt, hogy részegen vagy egy órán át kerestem Simon Bettinát, a szobatársamat a kulcsért, majd végső elkeseredésemben elüvöltöttem magam a tömeg közepén, hogy „Simon Bettina!", mire ő szerényen megszólalt egy méterrel mellettem: „itt vagyok!". Az utolsó és egyben legvérfagyasztóbb kép, ahogy L. Varga Peti egy másik illusztris irodalmárral karöltve, letörölhetetlen méla vigyorral üdvözli az új lányhúsokat, de arról ma még sejtelmem sincs, hogy ez a kép hányszor fog majd kísérteni a hét folyamán. Elősző. Metanapló.
Péntek este még Kézdivásárhelyen olvastunk fel, aztán nagyon beleolvastuk magunk az éjszakába. Szombaton vissza Kolozsvárra, az öt órás utat 9 óra alatt, de kellettek azok a pihenők, másnaposan nem buli a szerpentin. Este fél tízkor meg indulás Alidával Pestre, azzal a bevett szándékkal, hogy ha naplót kell írnom, akkor ne 10 óra éjszakai utazás után érkezzek meg a táborba. Na persze, még mindig képes vagyok hazudni magamnak. Pesten másnap délután megittunk egy pár sört Babiczky Tibivel (mindenkit üdvözöl a JAK-táborban), este pedig Horváth Veronikáéknál szálltunk meg, akiknél belenyúlt az éjjelbe a vendégszeretet. Szóval ennyit a kialvásról. Kedd, augusztus 23.
"Esküszöm, hogy nem fogok hányni, mondtam a taxisnak az Astorián, aztán persze, hogy széthánytam mindent, és pénzem se volt egyáltalán" - énekelte Szabó Benedek az A38 tetőteraszán augusztus 20-án egy koncerten, aminek pontosan a felénél elkezdődött a tűzijáték, olyan látványt festve a zenekar mögé az égre, amilyet még David Guetta sem fog kapni soha. Preludium – Gaborják Ádám sejtelmesen néz.
Egyébként ez nem különösebben ritka jelenség, úgyhogy nem is kezdek azonnal gyanakodni, amikor a könyvhéten megkérdezi, jövök-e a táborba. Aztán másnap eszembe jut a beszélgetésünk, és az a tekintet – jelentőségteljes és titokzatoskodó is egyben –, és akkor felmerül bennem az óvatos ötlet, hogy esetleg arra gondolhatott, hogy... Á, de úgysem. Hogy jönnék én ahhoz, a titkos naplókat kiválasztottak írják, irodalmárok, csodalények, akik pontosan értik, miről szólnak az előadások, mindenkit ismernek, és mindenkinek a zsigereibe látnak. Gyorsan el is felejtem az egészet, és amikor négy nappal a tábor kezdete előtt, a családi nyaralás kellős közepén megérkezik az e-mail a felkéréssel, meglepetésemben majdnem elejtem a tetűirtó fésűt. (Én így nyaralok, most mi van abban.) Azonnal válaszolok, elvállalom, örömmel. Egyébként idén részt vehetek a Re:Verse műfordító workshopon, sőt a Kulter.hu-nak is ígértem anyagot, szóval majdnem biztos vagyok benne, hogy ebbe a JAK-táborba bele fogok dögleni. KEDD
Az első, 2012-es JAK-táborom óta sokat töprengtem, vajon milyen elvek szerint választódnak ki a naplóírók. Leginkább úgy képzeltem el a dolgot, hogy egy bonyolult, sok szempontot figyelembe vevő és hónapokig tartó szelekciós folyamat végén az elnökség tagjai többórás vitatkozás után hozzák meg a döntésüket. Bármi is volt az eddigi gyakorlat, én hétfő kora este kapok egy levelet a szervezet elnökétől: „Szia, van egy jó ötletem! Nem akarsz naplót írni a táborban? Gyorsan válaszolj. Üdv, Ádám.” PROLÓGUS
Pánik. Nem vagyok normális. Nem vagy normális, hogy elvállaltad. Nem azt fogadtad meg tavaly, hogy idén nem csinálsz semmi és csak szórakozni mész? Már hallom a BakiJulit, akivel, mint mindenki mással, virtuálisan tartom a kapcsolatot, miközben rejtőzködöm. Mondjuk az megy. Lehet, hogy mégis meg fogom tudni oldani. Kitalálok egy csomó trükköt. Elkezdek megírni egy előzetes keretet, és abba beillesztem a napi sztorit. Ez az egyik. Aztán: kiteregetem a szennyest, és akkor nem tűnik fel senkinek, hogy nem megyek be valamelyik programra. Vagy: szimpátiát és szánalmat keltek (például: jaj, nekem annyi, de annyi dolgom van, a Solitude, a V4, a külföldiek, az elnökségi, a program, a minden, a 100ezer költő – jó ez igaz is). Kedd
Megint kapkodással indul. Húsz perc alatt kell becsomagolni, ilyenkor először azt pakolom be, amit a legutóbbi utazáskor felejtettem otthon, (ez most a fogkefe), este, amikor már hűvös lesz, ki fog derülni, hogy legközelebb a kabát lesz az első a bőröndben. Márió ilyenkor mindig elfelejti a legegyszerűbb szavakat, viszont nagyon leleményesen írja körül őket, mint Örkény a kockacukrot. Nagyjából ilyenek vannak, hogy: lábat beborító fűzős dolog, zárba dugható recés fémtárgy, ma is született egy gyöngyszem:"szintetikus anyag, amit magunkra kenünk, hogy ne legyünk büdösek". Így lesz tusfürdőnk az utolsó pillanatban. Áthajszoljuk magunkat a Délibe, ami kész mutatvány a gurulós bőröndökkel (Pesten az emberek képtelenek kivárni azt a fél másodpercet, ami ahhoz kell, hogy az ember leemelje a csomagját a mozgólépcsőről, ezért folyton belénk ütköznek) „Kiderül, hogy csütörtökig egyedül a szobában, utána meg Magdival, igazi szuperbiztonsági játék a lelepleződés ellen, amit csak egy balek tudna elrontani. Ha nem épp a titkos naplót írnám, azt hihetném, Ádám nem bízik bennem.”
Kedd (augusztus 27.) „Tüntetés a csendes és nyugodt Szigligetért” (Péczely Dóra, Szigligeti titkos napló, 2011) Kórházi karszalagot húznak a kezemre az irodában, mihelyt megérkezem. Hosszú évek óta ez az első fesztiválkarszalagom. Kiderül, hogy csütörtökig egyedül a szobában, utána meg Magdival, igazi szuperbiztonsági játék a lelepleződés ellen, amit csak egy balek tudna elrontani. Ha nem épp a titkos naplót írnám, azt hihetném, Ádám nem bízik bennem. |
